Őrségi Népi Műemlékegyüttes

Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki lakóházakból és gazdasági épületekből álló házcsoportjaikat, melyek a szereket alkotják. Szalafő faluképi szempontból is védett község, az Őrség talán legtöbb népi értékét őrző települése. E többszázadnyi hagyományokat őrző településszerkezet megőrzésére és bemutatására jött létre Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol három helyben megőrzött porta épületei kerülnek bemutatásra, szemléletesen példázva lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét.

A Műemlékegyüttestől néhány száz méterre európai bölényeket, és eurázsiai vadlovakat, lehet megtekinteni.


Zöld Park Pityerszeren „Mozgás a múltban”

A műemlékegyüttes játszótere szinte kizárólag fából, és egyéb természetes anyagokból készültek. Egyedi játékok várják a gyerekes családokat, gyerekcsoportokat. Ingyenesen látogatható.

Játszópajta
Beltéri játszóházunkban egy őrségi népmese, Gábor és Julinka történetén keresztül a gyermekek belecsöppennek a mesék világába. Megküzdhetnek a sárkánnyal és az ördöggel, lóra pattanhatnak, hogy kiszabadítsák a királylányt, és még számos játéklehetőség közül választhatnak. Mindezek mellett a Nyugat-Pannon régió természeti és kulturális értékeit is felfedezhetik.

Egyéb szolgáltatások a helyszínen

Minimum 8 fős csoportok számára előzetes bejelentkezéssel szakvezetést biztosítunk, illetve számos kézműves foglalkozási lehetőséget kínálunk: hagyományos tökmagolaj sajtolás, fazekas korongozás, kerek-perec készítés, mézeskalács készítés, táncház, íjászkodás, kincskereső játék…

Amennyiben előzetes bejelentkezéshez kötött programon szeretnének részt venni, kérjük, hogy legalább egy héttel a tervezett érkezés előtt jelezni szíveskedjenek.


Információ és megrendelés

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Városszer 57.
Tel.: +36 94/548-034
Email: [email protected]
facebook.com/OrsegiNepiMuemlekegyuttes

Tárlatvezető alkalmazás
A műemlékegyüttes Androidra és iOS okostelefonra letölthető tárlatvezető alkamazással rendelkezik. Keresse az áruházban az Őrségi Nemzeti Park elnevezésű ingyenes alkalmazást, vagy a helyszínen kihelyezett QR kód segítségével töltse le helyben.

WiFi
A műemlékegyüttes területén szabadon hozzáférhető vezeték nélküli internet csatlakozási lehetőséggel rendelkezünk.

Kapcsolódó oldalak