Hanság Élővilága Kiállítás

Az egykori hansági változatos mocsár- és lápvilág maradványainak megőrzésére létesítették 1976-ban a Hansági Tájvédelmi Körzetet. A táj képét jelentősen átformáló korábbi beavatkozások nyomán megváltozott Hany még értékes élővilágának és a táj történetének bemutatására a védett terület peremén, a Kapuvártól 7 km-re fekvő kis településen, Öntésmajorban 1981-ben hozták létre a Hanság Élővilága című kiállítást.

Öntésmajor-4_2012

A kiállítást – amelynek tematikája közel azonos a most megtekinthető új kiállítással – dr. Csapody István erdész botanikus forgatókönyve alapján a Természettudományi Múzeum munkatársai készítették. A kiállításnak több mint negyed századig otthont adó, a XIX században eredetileg gazdatiszti lakásnak készült épület állaga sajnos az ezredfordulót követően olyan mértékben leromlott, hogy be kellet zárni, így a kiállítás évekig nem volt látogatható.

A pályázati forrásoknak és az igényes helyreállításnak köszönhetően azonban az épület ma már újra fogadhat látogatókat, sőt a kiállítás anyaga is megújult. A régi kiállítás elemeit is felvonultató tablók, diorámák és bemutatók interaktív elemekkel kibővítve, a mai kor elvárásainak is megfelelően adnak tájékoztatást a Hanság élővilágáról. A bemutatott anyag négy teremben, a folyosón és a fogadótérben tekinthető meg. A termek között a Hanság éjszaka aktív állatainak a bemutatóterme, állathangokkal kiegészítve igazi különlegessége a kiállításnak. A további termekben a táj geológiai történetét, talajtanát, a vízrendezések hatásait, a hansági emberek által gyakorolt mesterségeket, valamint a terület flóráját és faunáját mutatja be a kiállított anyag. Az épület körüli udvaron a hansági gazdasági vasút idejéből megmaradt és megmentett mozdonyok és vagonok mellett régi gőzgépeket láthat az érdeklődő. Az ifjú korosztályok számára további érdekes interaktív kültéri természetismereti játékok segítik a kiállításra szánt idő hasznos eltöltését.

nemzeti_park_hansag_kiallitasb

Elérhetőség, bővebb információ és bejelentkezés

Cím: 9339 Öntésmajor, Rákóczi F. u. 1.

GPS: N47º38’26,80”; E17º02’44,67”

Tel.: +36 30 166 0950

www.ferto-hansag.hu

Kapcsolódó oldalak