Hírek

I. Túzokfesztivál az Alföld szívében

Május 7-én szombaton a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Réhelyi Látogatóközpontjában első alkalommal kerül megrendezésre hazánk egyetlen túzokmentési és nevelési tevékenységet folytató területén a Túzokfesztivál. Természetvédelmi nyílt napunk célja elsősorban, hogy minél szélesebb körben megismertessük e ritka, röpképes állatot. A madármegfigyelést, botanikai túrát, madárgyűrűzési-, és ragadozómadár-védelmi bemutatót az Igazgatóság szakemberei koordinálják. Vendégeink két állandó kiállítást is megtekinthetnek a Réhelyi Látogatóközpont múzeum épületében, az egyik a Nagy Sárrét természeti értékeit bemutató kiállítás, a másik pedig a Sterbetz István Emlékszoba, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a nemzetközi hírű ornitológus és vadász életével, munkásságával.

Az egész napos rendezvény során a szakmai programok mellett vendégeink különböző színpadi folklór műsorok közül választhatnak, de egyéb családi hagyományőrző programokkal is kedveskedünk az idelátogatóknak. A gyermekek kipróbálhatják a népi játszótér különböző elemeit, a póni lovaglást, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt és testközelből ismerhetnek meg néhány magyar őshonos háziállatot, többek között magyar szürkemarhát, bivalyt, rackajuhot, mangalica sertést és különböző baromfifajtákat. A helyi- Nemzeti Parki termékek kirakodó vására biztos tartogat valami különlegességet, amit érdemes kipróbálni, megkóstolni.

Egész nap üzemel a büfé, a déli órákban pedig ebédszolgáltatással (szürkemarhapörkölt, főtt burgonya, savanyúság; szürkemarha gulyás kenyérrel) várjuk vendégeinket.

Szeretettel várjuk vendégeinket május 7-én, szombaton Dévaványára, a Réhelyi Látogatóközpontba!
A rendezvény plakátja ide kattintva tölthető le.

Bővebb információ: 66-313-855 és a www.kmnp.hu oldalon.

Fotó: Czifrák Gábor

 

Kapcsolódó oldalak