Hírek

Megépült a Tapolcai-tavasbarlang új látogatóközpontja

A világon egyedülálló a Tapolcai-tavasbarlang, amely az új, 300 millió forint uniós pénzből épült látogatóközpontnak köszönhetően az eddigi évi százezer látogatónál is többre számíthat – jelentette ki a földművelésügyi miniszter a létesítmény átadása alkalmából rendezett keddi, tapolcai ünnepségen.

tn496c0

Fazekas Sándor hangsúlyozta, ez a beruházás tovább erősíti a régió turisztikai vonzerejét, gazdagítja a Magyarországon működő 10 nemzeti park kínálatát, amelyek területe összességében több mint félmillió hektár. Hozzátette: a tárca kiemelten fontosnak tartja a nemzeti parkok működésének, ezek jogi és anyagi hátterének biztosítását, hiszen ezek a parkok “az ember élő lelkiismeretét jelentik”. Aláhúzta, az egész világon egyedülálló, hogy egy barlang lakott terület alatt húzódik. Magyarország akkor marad élhető, ha az emberekben több a felelősségérzet, mint az elvárás a természettel kapcsolatban – fogalmazott Fazekas Sándor.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a Tapolcai-tavasbarlang és a látogatóközpont körüli munkálatok 2012 óta zajlanak, hozzátéve, hogy a látogatóközpont 770 négyzetméteren várja az érdeklődőket, akik 10 teremben, köztük egy 3D-s moziban ismerkedhetnek a karsztkincsekkel, a legkisebbeket pedig játszótér, kúszóbarlang és mászófal várja. A látogatóközpont megépítésével egy meglévő természeti attrakcióra épülő, a kor igényeit követő beruházás valósult meg, amely a Tapolcai-tavasbarlang eddigi legnagyobb beruházása – mondta. Közölte, így lett a létesítmény, a “Bakony-Balaton Geopark Nyugati Kapuja”.

tn496c0 (1)

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, az új létesítmény azt üzeni, hogy egyszerre kell magyarnak, európainak és lokálpatriótának lenni, fontos, hogy “értékeinket kihasználjuk, megismertessük másokkal és egyszersmind élhetővé is tegyük”. Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja azt hangsúlyozta, hogy az itt élők büszkék lehetnek nagyszerű borvidékeikre, műemlékeikre, amelyet tovább gazdagít az új látogatóközpont.

Márfi Gyula, a veszprémi érsek azt emelte ki, hogy egy környezetkímélő beruházás valósult meg, amelyet keresztény emberként is külön üdvözöl, hiszen Jézus szemében is kedves volt a tó és a víz.

Kapcsolódó oldalak