Hírek

Pályázat “Az év ökoturisztikai létesítménye” címre

A Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért felelős Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turizmusért felelős Helyettes Államtitkársága és a Magyar Turizmus Zrt pályázatot ír ki az ” Az év ökoturisztikai létesítménye” címmel. A pályázat meghirdetésére a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2015 nyitórendezvényén, Békéscsabán, ünnepélyes keretek között került sor.

A pályázat célja az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik megméretése kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. Látogatóbarátnak tekinthető az az ökoturisztikai létesítmény, amely az elsődleges cél, a természeti és táji örökség megőrzése mellett történő bemutatáson túl, a látogatók igényeit is figyelembe veszi, tervezése és működtetése a kereslet ismeretében zajlik. A létesítmények – infrastruktúrájukat tekintve -felszereltségben és a szolgáltatásokban is a látogatók alapvető elvárásainak megfelelően lettek kialakítva, a természeti örökség bemutatása élményszerűen történik. Mindez a látogatói megelégedettséget szolgálja, ami a látogatás eredményességéhez, a látottak befogadásához is hozzájárul. A családbarát bemutatóhelyek célzottan a gyerekeknek szóló bemutatással is rendelkeznek, emellett a helyszín kialakítása úgy történt meg, hogy az a kisgyermekes családok számára is kényelmes ott-tartózkodást nyújtson.

Pályázhatnak az ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzeti park igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.

A 2015-ben beérkezett pályázatok között kategóriánként legfeljebb egy-egy különdíj odaítélésére van lehetőség, melyet a leginnovatívabb megoldást tartalmazó pályázat kaphat meg, függetlenül attól, hogy a pályázaton helyezést ér-e el vagy sem.

Részletek és jelentkezés: ITT

Kapcsolódó oldalak