Hírek

A KNP márciusi hírlevele

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

2016. márciusi hírlevele

 A tavasz meghozta első virágait. Már nem csak a kertekben, de a Duna menti erdőkben is nyílik a vadon termő hóvirág, a tarka sáfrány és az egyhajú virág. A rétisasok már a tojásokon ülnek, a nedves réteken bíbicek keresgélik a rovarokat. Már az emberek is vágynak a szabad levegőre. A nemzeti park tanösvényei, szakvezetéses túrái is várnak minden természetszerető embert.

2016-ban ünnepli megalapításának 45-ik évfordulóját a Mártélyi, és 40. évfordulóját a Pusztaszeri tájvédelmi körzet. Februártól májusig a Kiskunsági Nemzeti Park Facebook oldalán a két tájvédelmi körzetről kvíz kérdésekkel hívjuk játékra az érdeklődőket.

 

PROGRAMOK A TERMÉSZET HÁZÁBAN  (6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.)

március 1. 18 óra       Világjáró Klub

3 szurdok, 3 hegycsúcs, 1000 hajtűkanyar – Dél-Albán tájakon      Előadó: Dóka Richárd

március 8. 18 óra       Világjáró Klub

Feröer, a birkák szigete          Előadó: Szamoránsky János

Kaán Károly természetismereti verseny

Március 14-ig kell eljuttatni az iskolai forduló nyerteseit a Kiskunsági NPI, mint megyei verseny szervező címére.

A versenykiírás itt olvasható: http://knp.nemzetipark.gov.hu/kaan-karoly-verseny-2015-2016-os-tanev

március 18. péntek 10:00

Madarak és Fák Napja országos verseny területi döntő

A részletek itt olvashatók: http://knp.nemzetipark.gov.hu/madarak-es-fak-napja-orszagos-verseny-2016

március 31. 18 óra     Világjáró Klub

Japán               Előadó: Kerényi József

Időszaki kiállítás:

„Kolon-tavi Barbizon” képzőművészeti kiállítás a Kolon-tavi alkotótábor képeiből

A kiállítás március 4-én 17:00 órakor nyílik és március 31-ig tekinthető meg.

 

TÚRÁK A KISKUNSÁGI NEMZETI PARKBAN

március 12. „A tavasz hírnökei” – egyhajúvirág túra a Csodaréten

Kora tavasztól őszig egymást váltják a szebbnél szebb virágcsodák, folyamatosan virágpompába borítják a rétet. A terület egyik legjelentősebb növénytani értéke az egyhajúvirág.

Találkozó: 10:30-kor Ásotthalom szélén, a Gárgyán-erdő mellett található „Ásotthalom erdei pihenő” nevű buszmegállóban.

Megközelítés: Szegedről autóbusszal a Mars-térről.

Részvételi díj: felnőtt 600 Ft, diák, nyugdíjas 400 Ft, családi (2 felnőtt, 2 gyerek) 1500 Ft

Információ, jelentkezés: Krnács György 30/4458-293

március 19. A Víz Világnapja a Kolon-tónál

A„ Kolon-tó orchideái” tanösvény átadója, majd kirándulás a kora tavaszi, éledező erdőben.

Találkozó: 9 órakor Páhi, Művelődési Ház, GPS: 46°42’50,29”É, 19°22’56,57”K

A programon a részvétel ingyenes.

Információ, jelentkezés: Morvai Edina, 70/4118-445; [email protected]

március 19. „Tavaszköszöntő” túra a Szegedi Fehér-tónál

A Fehér-tó nemzetközi jelentőségű madár élőhely. Az itt található Korom-sziget ezernyi madár fészkelőhelye. Madárvonuláskor a parti madarak, lúd-és récefélék pihenőhelye.

Találkozó: 9 órakor a Tisza-völgyi Bemutatóháznál (E5 út; a 158-as km szelvénynél.)

Megközelítés: Szegedről helyközi buszjárattal vagy személyautóval az E5-ös úton.

Részvételi díj: felnőtt 600 Ft, diák, nyugdíjas 400 Ft (A részvétel pedagógusok részére ingyenes.)

Információ, jelentkezés: Ábrahám Krisztián 30/638-0297, [email protected]

 

TERMÉSZETVÉDELMI RAZJPÁLYÁZAT

Madarak és Fák Napja alkalmából óvodás és általános iskoláskorú gyerekek részére képzőművészeti pályázatot ír ki a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság partnereivel

A pályázat címe: Aktívan a természetben, a természetért

A melegedő tavaszi idő újra elhozza a jókedvet ahhoz, hogy szabadidőnk egy részét a természetben kikapcsolódással töltsük, erdőkben, mezőkön kirándulva, lakóhelyünkön parkokban, arborétumokban barangolva vagy éppen a házkörüli kertben kikapcsolódva élvezzük a természet ébredését. Minden olyan pillanat megörökítését és ábrázolását várjuk a nevezetőktől, amelyek személyes élményen vagy megfigyelésen alapulnak, legyen az kirándulás, természeti jelenség, a természetben vagy a természetvédelméért végzett más tevékenységi forma, pl. madárvédelem, erdő- és kertgondozás.

A részletek a http://knp.nemzetipark.gov.hu/index.php?pg=news_35_2509  oldalon olvashatók

 

ÁPRILISI ELŐZETES

április 16. Túzokünnep Bösztörpusztán

Előadások, játszóház, nemzeti parki termék kóstoló és vásár, majd egy túra során a nap fénypontjaként igyekszünk meglesni a túzokokat násztáncuk (dürgés) közben.

Helyszín: Kunszentmiklós – Bösztörpuszta WGS: 46,95484; 19,162577

 

Várjuk rendezvényeinkre!

KNPI Ökoturisztikai és környezeti nevelési osztály

A programok változhatnak, bővülhetnek.  A Kiskunsági Nemzeti Parkról folyamatosan friss híreket olvashat a www.knp.hu oldalon , vagy a www.facebook.com/KiskunsagiNemzetiPark oldalon.

Keresse a hazai nemzeti parkok programjait a www.magyarnemzetiparkok.hu oldalon,

vagy a  Facebookon: https://www.facebook.com/MagyarNemzetiParkok

 

Kapcsolódó oldalak