Élménybeszámoló: Hévízi-tó túra
Az elmúlt héten sokadik alkalommal másztuk meg – ezúttal 18-an, plusz egy babakocsi – a hévízi kiserdő dombját. Kellemes séta tempóban tettük meg a mintegy 5 km-es távot. A valaha jóval nagyobb kiterjedésű (a 23 hektáros dombnak ma csak 9 hektárját borítja erdő), egykori gyertyános tölgyessel ismerkedtünk először. Megálltunk azon a tisztáson, ahol a sikeres bálványfa elleni védekezés következményeként 2009. óta minden májusban virágzik a békakonty (Listeria ovata). (A júniusra elvirágzott orchidea helyett a védekezésről beszámoló táblát csodáltuk meg.)
A Festetics téren átkelve jutottunk az égeres láperdőbe, a hajdan volt nádasok és magassásosok helyére telepített idős égerfák és matuzsálemi korú pannon kőrisek közé. Ez utóbbiak közül bár kidőlt a legnagyobb, még fektében is csodálni való szépség, és természetes játszótér. (A Hévízi kórház itt felállított ismeretterjesztő tábláját sajnálatos módon megrongálták)
Innen a Festetics allé kettős mocsárciprus fasorához mentünk, majd utána a tó körül tettünk még egy rövid sétát. Beszélgettünk a tó múltjáról, jelenéről, jövőjéről.
Következő hévízi túránkról itt olvashat.
Csiszár Viktor (BfNPI, Észak-Zala – Természetvédelmi őrszolgálat)