Az ősz közeledtével hosszú, téli álomra készülnek az ürgék. Ezek a rágcsálók rendjébe tartozó, földalatti üregekben élő állatok a Körös-Maros Nemzeti Park területén csupán egyetlen helyen, Kétegyháza határában fordulnak elő, s ott is csak egy kisebb populáció él.
Valaha az alföldi tájakon nagyon gyakran lehetett ürgékkel találkozni. A juhlegelőket mindenütt apró, 4-5 centiméter átmérőjű lyukak tarkították, amelyek a föld alatti járatokban élő ürgék jelenlétére utaltak.
A juhtartás visszaszorulásával az 1990-es években az ürgék is eltűntek a legelőkről. Ezek a rágcsálók ugyanis kizárólag a rövidfüvű legelőket kedvelik, s egyedül a birkák tudják ilyen rövidre lerágni a füvet. Kétegyháza határában korábban kiemelkedően sok volt az ürge, de az ottani termelőszövetkezet juhállományának felszámolása nyomán az ürgék is eltűntek.
Az KMNPI munkatársai néhány évvel ezelőtt a szegedi repülőtéren befogott ürgékből visszatelepítettek Kétegyházára egy olyan területre, amelynek bérlője juhtartással foglalkozik. A telepítés eredményeként mára egy kisebb populáció, körülbelül 20-30 példány megmaradt. Igazgatóságunk munkatársainak megfigyelései szerint az idén jó volt a szaporulat, így remény van arra, hogy az ürgeállomány az elkövetkező években jelentős növekedésnek indul.
Érdekesség, hogy az ürgék igen hosszú téli álmot alszanak. A hímek már szeptember első napjaiban bevackolják magukat földalatti járataikba, ahol a fagyhatár alatt, 80-100 centiméter mélységben egészen tavaszig alszanak. A nőstények és a fiatal egyedek kicsit később, szeptember végén, október elején hajtják téli álomra fejüket.
Az ürge növényevő, elsősorban a pusztai fűfélék magvait fogyasztja. Teste karcsú, 22-24 centiméter hosszú, leginkább a mókusra hasonlít, de nincs olyan hosszú farka. Ha veszélyt észlel, felegyenesedik és jellegzetes füttyöt hallat, így figyelmezteti fajtársait.
Forrás: http://www.kmnp.hu/index.php?pg=news_179_2607

További hírekért látogasson el a Körös-maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára, vagy kövesse nyomon tevékenységét Facebook-on >>