Csodabogyós-barlang kutatása
A balatonedericsi Csodabogyós-barlang méltán nevezetes látványos barlangi kalandtúráiról, azt viszont kevesen tudják, hogy a barlangrendszer kutatása napjainkban is folyik.

A kutatást a túravezetésben is résztvevő barlangászok végzik, szabadidejükben. A néhány fős, lelkes kutatócsapat 2013–14 évben is komoly eredményeket könyvelhetett el. A barlang hossza a 2012-es 5145 méterről mára 6200 méterre módosult, mélysége jelenleg (a korábbi -120 méterről) -146 méterre nőtt. A feltáró kutatások az új – eddig ismeretlen – járatrészek feltárását jelentik, de a legutóbb megismert szakaszok térképi dokumentálása, geológiai alapkutatások és biológiai megfigyelések is folynak a barlangban. A kutatók tervei szerint 2015. év elején ismét a feltáró kutatásé lesz a főszerep. Az utóbbi években feltárult járatszakaszok – hasonlóan a korábban megismert részekhez – óriási, mélybe hatoló hasadékok mentén jöttek létre, korábbi tektonikus hatások következményeképpen. A terület földtani adottságai még jó néhány kilométer ismeretlen járatot sejtetnek és a hazai viszonylatban jelentős 200 méteres mélység átlépése is lehetségesnek tűnik.
Szerző: Polacsek Zsolt barlangi kutatásvezető
További hírekért látogasson el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára, vagy kövesse tevékenységét Facebook-on >>