Lábon hajtották át Túrkevére a szürkemarha gulyát
Atyaszegről Túrkeve határába, a Templom-zugba hajtották át a gulyások azt a 180 szürkemarhát, amelyek az elkövetkező hetekben az ottani ősgyepen legelnek majd. A lábon hajtás nem mindennapi látványosságot jelentett az arra járók számára, egy időre a műút forgalmát is leállították.

A Körös-Maros Nemzeti Park más területeihez hasonlóan a Dévaványai-Ecsegi pusztákon is fontos szerepet kap a legeltetés. Ez ugyanis a legjobb módja a gyepek természetvédelmi kezelésének, ugyanakkor az állatok számára is a legmegfelelőbb táplálékot biztosítja.
A réhelyi állattartó telepről idén tavasszal összesen 800 szürkemarhát szállítottak át a nemzeti park különböző területeire (Szarvasra, a Hármas-Körös mezőtúri oldalára, a cserebökényi pusztákra, az öcsödi Álom-zugba, a Kígyósi-pusztába és a Maros-ártérbe). Mintegy 200 szürkemarha és ugyanennyi bivaly azonban Réhelyen maradt. Az ő feladatuk a környező, mintegy 700 hektárnyi gyepterület rendben tartása.
Atyaszegre (Dévaványa és Szeghalom közötti területre) tavasszal 180 szürkemarha tinót hajtottak ki. Ezt a gulyát a napokban lábon hajtották át a gulyások Túrkevére, a Hortobágy-Berettyómelletti Templom-zugba (mintegy 10 kilométeres távolságról van szó). Itt egy 200 hektáros, alacsony fekvésű, vízállásos területen legelnek majd.
A Templom-zugi és a szomszédos Kóré-zugi ősgyepen nagyon sok madárral találkozhatnak az arra járók. Ennek oka, hogy a legeltetésnek köszönhetően alacsonyabb a gyepmagasság, ami sokféle madárfajnak kedvez.
Ebben az évben a sok csapadék hatására nagyon jó minőségűek a legelők a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A legeltetés az időjárástól függően október elején-közepén fejeződik be, ekkor hajtják (vagy szállítják) majd be az állatokat a téli szállásokra.
További hírekért látogasson el a Körös-maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára, avgy kövesse nyomon tevékenységét Facebook-on >>