Hírek

Tavasz Ipolytarnócon – áprilisi programok

A tavasz legbiztosabb jele, hogy fölébredtek az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület  békái és megindultak szaporodóhelyük  felé. Mivel  vonulásuk éppen a parkolón keresztül vezet, ilyenkor a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei terelő- és védőhálókkal kerítik le a parkolót, s az útjukat tévesztő kétéltűeket pedig összegyűjtik és a kis tóhoz viszik.

A területen április 16-án rendezik meg az „immáron szokásos” tavaszi főzőversenyt. Az eddig beérkezett regisztrációk alapján a szervezők 10 csapat indulására számítanak, ahol a versengés tárgya ezúttal rackagulyás lesz.   Ezen a napon a látogatók – az ugyancsak hagyományos és igen  népszerű – termelői piac és kézműves vásár keretében palóc finomságokból, nógrádi portékákból is válogathatnak.

 

Április 26-án új kiállítás nyílik az Ősfenyő Belépő Látogatóközpontban. A világ első, határon átnyúló geoparkjában, a Novohrad-Nógrád Geoparkban harmadik alkalommal rendezik meg a Medvesi Fotós Maratont, 2016. június 3-5-e között. A szervezők a résztvevőknek 48 órán keresztül biztosítanak programokat annak érdekében, hogy  megismerjék, felfedezzék ennek a kevéssé ismert, ugyanakkor változatos, természeti értékekben gazdag tájnak, a Medves-vidékének az értékeit. Az elmúlt években ezen a tájon több száz fotós több tízezer felvételt készített. A rendezvénynek így fontos része a fotópályázat. Április 26-án a  2014-es program ideje alatt készült legjobb fotókból nyílik kiállítás Ipolytarnócon. (További információk a programról: http://www.fotosmaraton.hu/.)

 

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket az áprilisi programokra!

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület

www.osmaradvanyok.hu

Forrás: http://bnpi.hu/hir/tavasz-ipolytarnocon-aprilisi-programok-1423.html.

Fotók: Berendi Tibor, Bakos Béla Márk

Kapcsolódó oldalak