Hírek

Télen is várja látogatóit a Körösvölgyi Állatpark

Bár az idegenforgalmi szezon október 31-én véget ér, a Körösvölgyi Állatpark a nagy érdeklődésre való tekintettel télen is többször megnyitja majd kapuit a látogatók előtt. Ezen alkalmakkor a Körösvölgyi Látogatóközpont szintén várja az érdeklődőket. (KMNPI cikk)

hosszu

Mindjárt az első novemberi hétvégén (1-én és 2-án) rendhagyó nyitvatartással, 9.00-16.00 óra között fogadjuk a látogatókat. A pénztárt 15.00 órakor zárjuk. A téli időszakban arra is lehetőség nyílik, hogy nagyobb csoportok, például iskolák, óvodák – előzetes bejelentkezés alapján –, hétköznapokon látogassanak el az állatparkba.

Azokon a hétvégéken, amikor nyitva tartunk, egyéb programokat is szervezünk. Lesz például madárkalács és madáretető készítés, találkozhatnak a gyerekek a Zöld Mikulással és krampuszaival, s az állatok látványetetésére is lehetőség nyílik.

Egyelőre csupán az idei év végéig hirdetjük meg a rendkívüli nyitva tartást és a programokat. A jövő évi lehetőségekről később tájékozódhatnak majd honlapunkon. Terveink szerint 2015-ben a szokásosnál hamarabb indítjuk az idegenforgalmi szezont: nem áprilisban, hanem már március közepén megnyitja kapuit a Körösvölgyi Látogatóközpont és az Állatpark.

TÉLI NYITVATARTÁSI REND:

November 1-2.

09.00-16.00 (pénztárzárás 15.00)

Mindszenti rendhagyó nyitva tartás

November 15-16.

09.00-16.00 (pénztárzárás 15.00)

December 6-7.

09.00-16.00 (pénztárzárás 15.00)

December 20-21.

09.00-16.00 (pénztárzárás 15.00)

PROGRAMOK

November 15. (szombat), 10.00

Télre készülődés az Állatparkban

Program: Hogyan készülnek az állatok a télre, túravezetés az Állatparkban.Madárkalács, madáretető készítés – felkészülés a téli madáretetésre.

December 6. (szombat), 10.00-14.00 között

Mikulás az Állatparkban

Program: Találkozhatsz a „Zöld” Mikulással és krampuszaival az állatparkban, akik meglepetésselvárják a gyerekeket! Családi Mikulás TOTÓ állatparkos ajándékokkal.Azok a gyermekek, aki a Mikulásnak saját készítésű rajzot hoznak, 300 Ft-os jegyáron látogathatják meg szombaton az Állatparkot.

December 20.(szombat), 10.00

Állatok karácsonya

Program:Állatok látványetetése „ajándékba csomagolt” csemegékkel. A programra érkező gyerekek becsomagolhatják az Állatpark lakóinak karácsonyi ajándékait. A legszerencsésebbek pedig bevihetik az állatokhoz az ajándékcsomagokat.

Programjainkra kérjük a csoportok előzetes bejelentkezését!

Elérhetőségeink:

 5540 Szarvas, Anna-liget 1.

GPS koordináták: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K

Telefon: +36 30 475 1789

E-mail: [email protected]

További hírekért látogasson el a Körös-maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára, vagy kövesse nyomon tevékenységét Facebook-on >>

Kapcsolódó oldalak