Szalamandra Erdei Iskola

Szalamandra Erdei Iskola

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolai programjának helyszíne Szögliget falutól 1,5 km-re, gyönyörű természeti környezetben található turistaszállás, a Szalamandra-ház. Előzetes egyeztetést követően 1–5 napos szakmai programmal várjuk a csoportokat. Az erdei iskola programot egészként, de annak egyes elemeit kiegészítő programként is igényelhetik a csoportok.

„Az Aggteleki-karszt értékei” című minősített erdei iskolai programcsomag keretében a terület élő és élettelen természeti értékeivel, kultúrtörténeti emlékeivel – az adott életkornak megfelelő módon – ismerkedhetnek meg a résztvevők. A program öt fő téma (a barlang, az erdő, a mező, a víz és az „ember a karszton”) köré épül, amelyek feldolgozásával a karsztvidék legjellegzetesebb vonásait kívánjuk bemutatni.

ANPI_szalamandra_haz_foglalkoztato

ANPI_szalamndra_ei

ANPI_ei_játék_híd

ANPI_ei_forrás

ANPI_ei_túra_a_karszton

A témaköröket (modulokat) különleges foglalkoztató egységek – Kő Háza, Víz Háza, Erdő Háza, Mező Háza és a Szádvár foglalkoztató – jelenítik meg.

Tematikus oktatóegységek, új oktatási segédanyagok, munkafüzetek, korszerű oktatástechnikai- és szemléltető eszközök segítik a színvonalas erdei iskolai szolgáltatást, illetve kiváló hátteret biztosítanak a nemzeti park egyéb környezeti nevelési programjaihoz is.

További információ:

Kúria Oktatóközpont
Cím: 3758 Jósvafő, Táncsics u. 1.
Telefon: 48/350-056, 48/350-006
E-mail: [email protected]
Honlap: www.kuriaoktatokozpont.hu

Kapcsolódó oldalak