Rólunk

A NPI feladatai

A nemzetipark-igazgatóságok alapító okiratában szereplő alapfeladatai a 347-es Kormányrendeleten és külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseken alapulnak. A legutóbbi alapító okirat módosításának dátuma: 2009. augusztus (tehát megfelelnek az új jogállási törvény előírásainak).

A NPI jogszabályban meghatározott alaptevékenységei a következők:

 

Közszolgáltató alaptevékenysége körében

1.) ellátja

  • a területek védetté, illetve Natura 2000 területté nyilvánításával, továbbá az érzékeny természeti területek, magas természeti értékű területek, ökológiai hálózat kijelölésével, létesítésével, kapcsolatos − külön jogszabályokban meghatározott – feladatokat;
  • a védett és fokozottan védett természeti értékek, védett és fokozottan védett természeti területek, a Natura 2000 területek, valamint a nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó területek és értékek természetvédelmi kezelésével, fenntartásával kapcsolatos feladatokat, kivéve azokat a feladatokat, amelyeket más szerv vagy természetes személy köteles ellátni;
  • a vagyonkezelői feladatokat a vagyonkezelésében lévő állami vagyontárgyak tekintetében;
  • a körzeti erdőtervezés folyamatában a természetvédelmi érdekek képviseletét, valamint a miniszter körzeti erdő- és vadgazdálkodási tervezéssel kapcsolatos jogkörét érintő előkészítő feladatokat;

2.) közreműködik a természet és a táj védelmére irányuló állami kutatások tervezésében és megvalósításában, valamint a nem állami kutatások szervezésében;

3.) gondoskodik az élőhelyek kialakításával, kedvező természetvédelmi helyzetének fenntartásával és javításával, valamint a sérült, károsodott élőhelyek helyreállításával kapcsolatos feladatok ellátásáról;

4.) a külön jogszabályban meghatározott eljárási rend szerint előkészíti a természetvédelmi kezelési terv tervezetét és felterjeszti a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, továbbá gondoskodik a természetvédelmi kezelési tervdokumentáció megőrzéséről;

5.) elkészíti a fokozottan védett, megkülönböztetett védelmet igénylő, illetőleg a környezeti ártalmak által közvetlenül veszélyeztetett barlangok állapotfelvételét és kezelési tervét;

6.) a települési önkormányzat jegyzőjének, főjegyzőjének megkeresése esetén véleményezi a helyi jelentőségű védett természeti területekre vonatkozó természetvédelmi kezelési terv tervezetét;

7.) közreműködik a Natura 2000 területek fenntartási tervének elkészítésében;

8.) szükség szerint gondoskodik a védett természeti értékek, társulások fenntartására, kezelésére vonatkozó terv (pl védett növénytársulás, fajmegőrzési terv) elkészítéséről;

9.) vezeti a működési területén lévő védett természeti területek és természeti értékek nyilvántartását, gondoskodik a természetvédelmi célú nyilvántartások vezetéséhez szükséges elsődleges és másodlagos adatgyűjtésről, illetve működteti a feladatkörével összefüggő területi monitoring és információs rendszert, együttműködik más információs és ellenőrző rendszerekkel;

10.) üzemelteti a természetvédelmi információs rendszer (továbbiakban: TIR) alközpontjait, biztosítja a működési területére vonatkozó TIR adatbázisok frissítését, illetve a KvVM TIR központtal való adatharmonizációját;

11.) részt vesz a Nemzeti Biodiverzitás-monitorizó Rendszer (NBmR) és egyéb monitorozó rendszerek működtetésében és folyamatosan figyelemmel kíséri a működési területén található természeti értékek és élőhelyek állapotát;

12.) megállapítja és nyilvántartja az egyedi tájértékeket;

13.) természetvédelmi bemutató, ismeretterjesztő, oktatási célú, valamint ökoturisztikai létesítmények fenntartásával és működtetésével természetvédelmi oktatási, nevelési és ismeretterjesztési tevékenységet lát el;

14.) közreműködik

  • az erdővagyon-védelmi tevékenységben;
  • a természetvédelmi szempontból védetté nem nyilvánított vadonélő növény- és állatvilág (hasznosítás alatt nem álló fajainak, valamint vadászható, halászható vad- és halfajok) védelmében;
  • a tájak természetes, illetve természetközeli állapotának megőrzésében, a táj jellegét meghatározó természeti értékek, rendszerek, és esztétikai adottságok védelmében;

15.) közreműködik a területrendezési, területfejlesztési, vízrendezési, meliorációs és a táj jellegét megváltoztató egyéb terv véleményezésében;

16.) gondoskodik az elkobzott és jogszabályban meghatározott esetekben a visszatartott, valamint a lefoglalt természeti értékek őrzéséről;

17.) közreműködik a természetvédelmi célú agrár-vidékfejlesztési támogatások előkészítésében és a végrehajtáshoz kapcsolódó feladatok ellátásában, különösen az agrár-környezetgazdálkodási intézkedések tekintetében;

18.) közreműködik az ősi magyar háziállatfajok és fajták megőrzésében, azok egyedei törzskönyvezésére vonatkozó szabályok kialakításában és végrehajtásában, tenyésztési és teljesítményvizsgálati elvek megállapításában;

19.) kezdeményezi a védettségi szint helyreállítása érdekében szükséges kisajátítási eljárásokat, továbbá gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Vszt. 2. § (1) bekezdésében meghatározott azon földrészlet vonatkozásában, amelynek részarány-földalapba történő kijelöltsége megszűnt;

20.) közreműködik

  • környezeti vizsgálat elvégzésében;
  • a Natura 2000 területeken szükség szerint lefolytatandó hatásbecslési eljárásban;
  • környezeti hatásvizsgálati, egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban;

21.) együttműködik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodáival a hivatal külön jogszabályban meghatározott kulturális örökségvédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátásában;

22.) kapcsolatot tart természetvédelmi kezelési feladatokat ellátó más szervezetekkel és természetes személyekkel;

23.) segítséget nyújt a természet védelmével kapcsolatos feladatok ellátásához a helyi önkormányzatoknak;

24.) felügyeli és segíti az önkormányzati természetvédelmi őrszolgálatot.

Közhatalmi alaptevékenysége körében

1.) gyakorolja a külön jogszabályokban meghatározott természetvédelmi szabálysértési ügyekben a szabálysértési hatósági hatáskört;

2.) szervezi és irányítja a szervezetében működő természetvédelmi őrszolgálatot;

3.) a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: felügyelőség) megkeresése esetén alaptevékenysége körében külön jogszabály szerint szakértőként közreműködik a természetvédelmi hatósági eljárásokban;

4.) biztosítja a felügyelőség hatáskörébe tartozó természetvédelmi hatósági eljárásokban a döntéshez vagy a tényállás tisztázásához azt az adatot vagy tényt, amely alaptevékenysége körében rendelkezésére áll;

5.) ellátja mindazokat az egyéb feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal.

Kapcsolódó oldalak