(©fotó: Orbán Péter – A medence ostroma, Balaton-felvidéki Nemzeti Park)
A klímaváltozásról szinte mindenki hallott már, kellemetlen hatásait pedig egyre gyakrabban érezzük magunk is a mindennapokban. A felerősödő viharok, a gyakori frontváltások, a hosszan tartó esőmentes időszakok, a megszokotthoz képest korábban érkező melegebb időszakok, az eltolódó évszakok, a nagyon enyhe telek mind a klímában bekövetkező változással vannak összefüggésben.
Természetes folyamatnak tekinthető a klíma bizonyos fokú változása – csakúgy, mint a vele együtt járó szukcesszió (azaz a növénytársulások egy irányba haladó, fokozatos fejlődése) –, melyhez képes alkalmazkodni maga a természet is, elvégre mindig igazodik a változásokhoz, hiszen éppen a folyamatos és örök változásról szól a rendszere. A problémát az jelenti, hogy ennek a változásnak az üteme annyira felgyorsult, hogy az egyre inkább meghaladhatja az ökoszisztémák alkalmazkodóképességét.
A tudomány számos okot felsorakoztatott, amelyek hozzájárulnak a klíma változásához. Ezek között vannak természetes okok, de az emberi tevékenység, az üvegház-hatású gázok kibocsátása okozza leginkább a Föld hőmérsékletének emelkedését. Sokan érvelnek azzal, hogy nem probléma, ha nő az átlaghőmérséklet, hisz az enyhe telek sokat jelentenek egy családi költségvetésben a kisebb fűtésszámlának köszönhetően. Ám ami előnyös az enyhe időjárásból fakadóan télen (energiamegtakarítás), az hátrány a mérések és statisztikák alapján nyáron. A nyári nagy melegben már hazánkban is lényegesen több energia – ebben az esetben csak elektromos energiáról beszélünk – szükséges a komfortérzetünk fenntartásához. Hihetetlenül hangzik, de már a 90-es évek közepén vizsgálták, melyek azok a földrajzi helyek és országok, amelyek az elkövetkezendő 20-25 évben a klímatechnikára lesznek utalva. A listán Magyarország kiemelt helyen szerepelt – napjainkra pedig kiderült, igaznak bizonyult az előrejelzés.
(©fotó: Gaál Zoltán Péter – Tűz és jég, Balaton-felvidéki Nemzeti Park)
Mi bajunk lehet abból, ha például a sünök és a denevérek nem tudnak rendes téli álmot aludni? – teheti fel a kérdést az Olvasó. Tényleg, miért is jár rosszabbul egy átlagember, ha a klímahatások folyamata az első körben nem őt veszélyezteti? Valójában minden egyes eltűnő fajjal, megszűnő természetes élőhellyel mi, emberek is kiszolgáltatottabbak leszünk. Úgy érezhetjük, bizonyos fajok kihalása kevésbé vagy egyáltalán nem érint minket, míg másoké jobban „fáj” – főleg, ha gazdasági érdek is köthető hozzá.
A valódi téli álmot alvó állatok egy megfelelő kondícióértékkel (azaz felhizlalva magukat) vonulnak el, ha jön a tél. Amennyiben túl hosszú az ősz, nem érkeznek a hűvös, fagyos éjszakák, sokszor az állatok nem érzik még a téli vermelés szükségességét, így tovább fent vannak, fogy az elraktározott készletük, és lényegesen kevesebb táplálék áll rendelkezésükre a készletek visszapótlására. A túl enyhe teleken, amikor a napi hőmérséklet tartósan fagypont fölött van, akár elindulhatnak azok az élettani folyamatok, amelyek az állatok hibernációját megszüntetik, s ez akár a hibernálódott élőlény pusztulását is okozhatja. A denevérek kifejezetten érzékenyek, kevés a raktározott energiájuk, és felébredésük után nem tudnak táplálkozni (mivel ilyenkor még nincs repülő rovar), holott a repülés sok energiát igényel.
Érdekes megfigyelnünk magunkat, hogy amennyiben szándékos pusztítás miatt kerül veszélybe egy faj vagy élőhely, általában lényegesen érzékenyebben reagálunk rá, mintha ezt a kritikus állapotot a klíma változása okozza. A ritka fajok és élőhelyek fokozottan ki vannak téve a folyamatos klimatikus fenyegetettségnek, ezért a megőrzésük különösen nagy kihívás. A melegedő idő okozta változás fő elszenvedői a hűvösebb klímát kedvelő jégkorszaki maradványfajaink (reliktumok) lesznek a maguk különleges élőhelyeivel egyetemben.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hidegebb területek fajainak és élőhelyeinek pusztulása csak a kezdet, a folyamat egésze még nehezen belátható. Gondoljunk azokra az özönfajokra, melyek többek között a melegedő klíma hatására találják meg nálunk az életfeltételeiket. Ezek lehetnek komoly gazdasági kártevők is, melyek ellen sok esetben nehezen tudunk majd védekezni. Vagy ha sikerül is a védekezés, az további környezeti terheléssel jár, mivel legtöbbször peszticidekkel (növényvédő vegyszerekkel) lehet csak valami csekély sikert elérni.
(©fotó: Nagy Gábor – Őszi színekben, Bükki Nemzeti Park)
Mindig ott a kérdés, hogy mit tehetek én, és mit tehet a természetvédelem a változó klímahatások ellen. Érdemes tisztában lennünk vele, hogy egy élő rendszer annál ellenállóbb, minél fajgazdagabb. Így az élőhelyek biodiverzitásának és az azt alkotó fajok sokszínűségének megőrzése, javítása fontos a klímaváltozás hatásainak enyhítése szempontjából is. A biológiai sokféleség megóvása, fenntartása mellett a természetvédelem feladata a folyamatot legjobban elszenvedő fajokra és élőhelyekre nehezedő nyomás enyhítése, élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokkal, aktív fajvédelmi intézkedésekkel.
Mi is megpróbálhatunk sokszínű élőhelyeket teremteni lakóhelyünk környezetében, például vadvirágos szegélyek, búvóhelyek (például avar- és gallykupacok, kerti tavak, sziklakertek) kialakításával, az állatvilágot segítő természetvédelmi berendezések (pl. madárodú, -etető és -itató) kihelyezésével. Bátran kezdjünk bele, mert minden apró tett hozzájárul az élővilágunk megóvásához. Törekedjünk arra, hogy ne legyünk fölöslegesen túlfogyasztók, próbáljunk fenntartható alternatívákat keresni a mindennapi életünkben – ezt majd egy újabb cikkben foglaljuk össze –, és legyünk érzékenyek a hazánk természeti értékeit érintő változásokkal szemben is. Ne csak a jegesmedvét sajnáljuk, ha csontsoványan látjuk a tévében az olvadó jégmezőn kóborolva, féltsük az eltűnő lápszemeinket is! Ne legyünk közönyösek azzal szemben, hogy nem tudjuk a természeti értékeket, kincseinket a következő nemzedékre hagyni.
Fel kell ismernünk, hogy mi, emberek nem a természet urai, hanem a részei vagyunk. A klímaváltozás okozta folyamatok csökkentik a számunkra élhető természeti környezet ellenálló- és alkalmazkodóképességét, ezáltal az ökoszisztéma sérülékenyebbé válik – mi pedig ezzel párhuzamosan kiszolgáltatottabbá. Tehát ha nem teszünk lépéseket a természet védelmében, azzal a saját jövőnket sodorjuk veszélybe.
(forrás: Agrárminisztérium)
