Vastag hóréteg temeti be a ködös tájat, jégpáncél feszül a patakokra, a nyirkos levegő hőmérséklete alig néhány fok, a látótávolság csupán néhány kilométer. Szürke világban dermednek a hegyoldalak és gerincek, zúzmarás ködfelhőben fagynak meg a fák.
A Kárpát-medencét késő ősszel és télen gyakran tölti meg akár hosszú napokra is alacsony rétegfelhőzet, amit hidegpárnának nevezünk. A legtöbb kiránduló ilyenkor nagyon meggondolja, hogy egyáltalán útnak induljon-e ebben a lehangoló, sokat nem ígérő időben. Azt javasoljuk, vágjanak bele bátran, ugyanis néhány száz méterrel magasabban hirtelen meg fog változni a táj. Elérjük a ködfelhő alsó részét, amely – ahogy haladunk fölfelé – egyre sűrűbbé és fagyosabbá válik.
A természet mélyhűtőjében mindent vastagon burkol a zúzmara, a hatalmas bükkfák fehéren csipkézett öltözetükben borzonganak, időnként szikrázó jégszilánkokat rázva le magukról, miközben a talajon is tűkristályok milliói halmozódnak fel. A zúzmarás köd lágyan finomítja az erdőrészleteket és annak lakóit. Menjünk tovább, meredeken. Egyszer csak ritkulni kezd a köd, és nyílik a felhőzet, halványan átszűrődik a napkorong. 800 méteren már kékül az égbolt, majd hirtelen napsütésben vakít a zúzmarás erdő. A hidegpárna határán ballagunk. Tovább haladva leolvad a táj, és tavaszi szellő mozog – ekkor már a felhők fölött járunk, 900 méter magasságban. A levegő rendkívül tiszta itt, illetve extrém szárazságú (akár a sivatagban). Az ég bámulatosan átlátszó, a látási viszonyok pedig tökéletesek: a 150 km-nél távolabbi hegyek is kontrasztosan rajzolódnak ki a horizonton.
Az anticiklonban stabilan kiépült hidegpárna napszakosan enyhe vertikális mozgást végez: éjjelente rendszerint lejjebb vándorol, majd napközben újra elkezd megemelkedni a felszín (nappali besugárzásból származó) gyenge hőjének köszönhetően. A jeges ködfelhő felső határán egy ritka jelenség, a gyémántpor is elkápráztathat minket. Fagypont alatt, megfelelő mennyiségű jégképző mag jelenlétében a levegőben található vízpára apró jégkristályokká alakulhat. E speciális lebegő vagy alig aláhulló kristályok ellenfényben mutatják meg legszebben csillogó arcukat.
A rétegfelhőzet hiába zárt, éjszaka mégis világíthat a nagyobb városok alulról érkező fényárjában, és esetenként vakító holdfényben ragyog a zúzmarás hegyoldal. A hidegpárna fölött éjszaka is páratlanok a látási viszonyok, és feltűnően sok fényes csillag szikrázik odafent. A Földtől mindössze 8,6 fényév távolságban lévő Szíriusz például az éjszakai égbolt látszólag legfényesebb csillaga. Hazánk egén ugyanakkor csak kora ősztől tavaszig emelkedik a horizont fölé, vagyis egy téli csillagkép, a Nagy Kutya legismertebb tagja. Januárban már szürkületben felkel, és a délnyugati látóhatár fölött, akár 25 fok magasan is világíthat kékesfehér fényével a Napunknál mintegy kétszer nagyobb objektum, amely ilyenkor látható a legszebben.
Ezt minden kirándulónak legalább egyszer látnia kell az életben.
A hidegpárna jelenség nyugodt, anticiklonális időjárási körülmények között (leszálló légmozgások mellett) alakul ki, évente néhány alkalommal. A magasban ilyenkor melegedés zajlik, a medence alját pedig nyirkos hideg légtömeg tölti meg, ugyanakkor a rétegfelhőzet fölött legtöbbször derült, napos az idő, és a hőmérséklet jóval magasabb az alacsonyabban fekvő tájakénál (hőmérsékleti inverzió jön létre). A -10°C-os hidegpárnából kiérve – ahol néhány tíz méter alatt akár 10-15°C fokot is ugorhat a hőmérséklet – úgy érezzük, mintha egy fagyasztóból másznánk elő. Ez a ködpárnás, gyakran erős légszennyezettséggel járó jelenség több mint egy hétig is meghatározhatja időjárásunkat, melyben csak egy erősebb front hozhat változást. Mégis meseszép látvány, ahogy a gomolygó fagyos felhőtengerből mint szigetek bukkannak ki a magasba nyúló napfürdőző hegygerincek és csúcsok, a Börzsöny, Bükk, Mátra és a Zemplén legmagasabb ormai.
Fotók: Potyó Imre
(forrás: Agrárminisztérium)
