A gőtefajok nyugalmi időszakában előforduló magas hőmérsékleti extremitások rendre kicsalogatják hidegvérű barátainkat a zavartalanságot biztosító telelőhelyeikről.
A kulcsinger beprogramozott tevékenységet vált ki. Útnak indulnak, majd a rövidke felmelegedést követő visszahűlés újra bekapcsolja a telelőmechanizmusokat. Ilyenkor különösen sérülékenyek, ha nem érik el a biztonságot nyújtó szárazföldi búvóhelyeket, a megfagyáson kívül számos ragadozó martalékává válhatnak.
2015 október-novemberében a Kis-Balaton területén pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) és dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus) egyedeivel is lehetett találkozni a szokatlanul meleg őszi napokon. A november 29-i adatok már szélsőséges előfordulásnak nevezhetők. Ekkor két pettyes gőte egyed került kézre egymástól nagy távolságra. Ezt követően december 7-én találtunk egy megtermett dunai tarajosgőte egyedet. Természetesen az időjárás az évszakhoz képest melegebb volt.
Legutóbbi adatunk már kifejezetten extrém körülmények között született. A január 7-én szintén a Kis-Balaton II. ütem töltésén talált fiatal pettyes gőte (adatgyűjtők: Fejes Éva, Magyari Máté, Skrut Ilona) nyolc centiméteres hóban, egy róka által taposott nyomban didergett. Sorozatos éjszakai fagyok, majd ezt követő több napos havazás előzte meg az egyed megtalálását, s ez már kérdéseket vet fel. Valószínűleg egy korábbi meleg periódusban hagyta el telelőhelyét az állat, s most a havazás utáni 1-2 fokos „meleg” késztette arra, hogy visszatérjen oda zord és veszélyes tartózkodási helyéről. A bajba jutott példányt a fotódokumentálás után egy közeli holtfa biztonságos zugában helyeztük el, az adat pedig a korábbiakhoz hasonlóan a hazai kétéltű-hüllő térképezés adatbázisába került.
Magyari Máté (BfNPI, ökológiai szakreferens)
2016.01.11.
Pettyes gőte a havon (Lissotriton vulgaris) | Fotó: Magyari Máté
Pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) | Fotó: Magyari Máté
