Hírek

A Magyar Nemzeti Parkok is csatlakoznak a 2017. évi Global Wellness Dayhez

2017. június 10-én ünnepeljük a Wellness Világnapját, amit már több mint 55 országban, Magyarországon pedig immár harmadik alkalommal ünnepelnek emberek milliói! Célunk, hogy felhívjuk mind az emberek, mind pedig a vállalatok és szervezetek figyelmét arra, hogy lássák: Miként élhetünk egészségesebben és teljesebben – akár csak eg napra is!

GWD_HUN_1

A Magyar Nemzeti Parkok a Global Wellness Day 7 üzenetéhez csatlakozva színes és érdekes programkínálattal várják a látogatókat.

Ezen a napon a telihold szerelmesei gyönyörködhetnek az ég szépségében holdséta keretében Aggteleken és a Hortobágyon. Az aktív turizmust kedvelők kenuzhatnak a Fertő nádasában. Aki inkább a madarakhoz vonzódik, az is talál kedvére való programot, hiszen Bélavárnál a küszvágó csérek nyomába eredhet, kisorosziban a homokbuckák madarait ismerheti meg, míg egy kellemes túra után a Montág-puszta keleti peremén található szalakótaodúk és mesterséges vércsetelep ellenőrzésében vehet részt. Természetesen az élettelen természeti értékek kedvelőit sem hagyjuk ki a sorból. A Gerecsében vezetett túránk során megismerkedhetnek a Pisznice kőfejtőivel, történelmével, kőzeteivel, ősmaradványaival, Fertőrákos környékén kövületvadászaton vehetnek részt, míg a budepesti Jókai –kertben 440 millió éves időutazást tehetnek a Kőpark tanösvényen.

S aki megéhezet, megszomjazott a hosszú túrák után betérve ökoturisztikai létesítményeinkbe kóstolja meg a helyi alapanyagokból, védett és Natura 2000 területeken előállított nemzet parki védjegyes termékeinket. Aki magával hozza saját bögréjét a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpontba vagy bögrét vásárol az ajándékboltban, vendégünk egy jeges, házi levendulás limonádéra!

„Mondj igent” a Wellnes Világnapjára!

 A Global Wellness Day üzenete:

1. Sétálj egy órát!

2. Igyál több vizet!

3. Kerüld el a műanyag flakonokat!

4. Fogyassz organikus, helyi alapanyagokból készült ételeket!

5. Tegyél jót valakivel!

6. Vacsorázz együtt a családdal!

7. Menj aludni este 10-kor!

Programjainkról részletes információt itt talál.

Kapcsolódó oldalak