Télen gyakran zúzmarás ködfelhőbe burkolóznak a hóval borított völgyeink és hegylábi területeink. A Börzsöny eldugott, fagymentes bányajáratai azonban tarka meglepetéseket rejtenek: a mennyezeten páragömbökbe dermedt denevérek szunnyadnak.
A Földön élő több mint 1100 denevérfaj jó része a trópusokon él, ugyanakkor néhányuk sikeresen alkalmazkodott a mérsékelt éghajlathoz: hazánk 28 denevérfaj számára ad otthont.
Középegységeink, például a Börzsöny élettelen természeti kincseit évszázadokon keresztül bányászták, eközben izgalmas aknák és járatok mélyültek a hegy belsejébe, amelyek mára hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint a barlangok. A kitermelés egészen a múlt századig tartott, és csak a Börzsönyben tíz, kisebb-nagyobb méretű felhagyott vágat található, melyek egy része szabadon látogatható, ám többségük védett, lezárt táró. Ezeket az állandó hőmérsékletű és páratartalmú, föld alatti élettereket meghódítják a denevérek, lepkék, sőt akár a szalamandrák és békák is, így mára jelentős állattani értéket képviselnek.
Mielőtt elhúzódnának telelni, a denevérek nyár végén vagy ősszel nászbarlangokat keresnek fel, ahol párzanak. Megtermékenyülésük az állatvilágban egyedülálló módon, csak a téli álom után következik be, így a hibernáció alatt az embrió nem fejlődik. Sokszor telelésük közben is megfigyelhető násztevékenységük.
A legnagyobb kihívást számukra a téli, fagyos, rovartáplálékban szegény időszak jelenti. Ilyenkor elhagyják nyári pihenő- és szaporodóhelyüket, s a zimankót barlangokba, felhagyott bányákba, pincékbe, épületek zugaiba vagy faodvakba húzódva vészelik át. Egyesek a nyári és téli szálláshely között akár 400 km-t vándorolnak, míg mások csak leköltöznek a présház padlásáról a pincébe.
Mikor a denevérek téli álmot alszanak, anyagcseréjük lecsökken, és testhőmérsékletük 1-10°C-ra esik vissza. Ötpercenként vesznek csak levegőt, és szívük percenként egy-kétszer dobban, míg aktív állapotukban ez akár 200-400 is lehet. Ledermedve anyagcseréjük is lecsökken, a táplálékszegény időszakot pedig az ősszel elraktározott, hőtermelésre specializálódott (minden téli álmot alvó állatnál megtalálható) barna zsírszövetükből vészelik át. A takarékra tekert állapot egyes fajoknál hat hónapig is tarthat, ám ez nem jelent folyamatos mozdulatlanságot, hiszen időnként salakanyagot ürítenek, kirepülnek inni, és néha helyet is változtatnak.
A rendkívül eleven kis patkósdenevér például nem élné túl a telet, ha nem járhatna ki rendszeresen vadászni, például kis téliaraszoló lepkékre. Hazánk egyik legnagyobb termetű denevére, a közönséges denevér viszont mélyen alszik, a tél folyamán alig szakítja meg dermedését. A bánya bejáratához közelebb vermel, testét, szőrzetét gyakran hatalmas páracseppek díszítik. Ez a nedvesség a kiszáradástól óvja meg.
A denevérek kicsiny karmaikkal és a lábaikban található speciális inaik segítségével, izommunka nélkül függeszkednek, és egyes egyedek gyakran olyannyira ragaszkodnak egy adott kiszögelléshez, hogy évről évre centire ugyanott alusszák téli álmukat. A fokozottan védett, ritka nagy patkósdenevér és nyugati piszedenevér viszont rendszerint csak egy-egy példányban mutatja magát a falakon. Utóbbi átteleléséhez rendszerint a bánya vagy barlang bejáratának éppen csak fagymentes sziklahasadékát választja.
Ha a kirándulásunk alkalmával akkora szerencsében van részünk, hogy magunk is megpillantunk téli álmukat alvó denevéreket, ügyeljünk rá, hogy csak nagyon óvatosan közelítsük meg őket. Halkan mozogjunk, és ne időzzünk sokat alattuk állva, mert a felszálló testhőnk is kiválthatja ébredésüket, ami egyes fajoknál (a hibernált állapottal együtt járó energiaveszteség miatt) akár végzetes is lehet.
Fotók: Potyó Imre
(forrás: Agrárminisztérium)
