Időszakunkban a nőszőfüvek nagy többségének és pár másik fajnak a kivételével hazai orchideáink már elvirágoztak és általában a termésképződésük is befejeződött. Az orchideafélék egyik jellegzetessége, hogy magjaik nagyon aprók, emiatt is nagyon könnyűek, és hihetetlen nagy számban képződnek.
A foltos ujjaskosbornak pl. növényenként közel 200.000 magja fejlődhet. A hazai kosbor-félék magjainak mérete 0,35 és 1,5 mm között változik, tömegük pedig annak köszönhetően, hogy a maghéjon belül 60-98%-ban levegő található, rendkívül csekély (átlagosan 10 mikrogramm). Emiatt rendkívül jó a lebegőképességük, így a szél segítségével viszonylag nagy távolságra eljuthatnak. Ez is a magyarázata annak, hogy egyes orchideák pionír-fajként gyakran hódítanak meg olyan másodlagos termőhelyeket, mint pl. a felhagyott homokbányák, útpadkák, romos területek. Az ilyen jellegű élőhelyeken való megtelepedéshez azonban nagy szerencse szükséges, ugyanis az apró magvakban nincs hely tápszövetnek. A talajba kerülő mag vízfelvétele után az embrió mindössze néhány osztódáson tud átesni, majd a növekedése leáll, és csak abban az esetben folytatódik, ha a megfelelő, vele szoros együttélést (szimbiózist) kialakító gomba „rátalál”. Végső soron, ezen „szerencse-faktor” miatt is van szükség a magok szokatlanul jelentős mennyiségére.
(Szöveg és kép: Nagy Gábor, a fotón ibolyás gérbics szóródó magjai)
