Tényleg olyan veszélyes életet él a haris?
Igaz a hír, vagy hamis?

A madarak vonulása ősidők óta izgalomban tartja az emberiséget. Vajon mi a jelenség oka? Hová tartanak ilyenkor a tollasok? És milyen veszélyek leselkednek rájuk útközben? Ezeket a kérdéseket járjuk most körbe a hazánkban fokozottan védett madár, a haris példáján keresztül.

(©fotó: Máté Bence – Haris, Kiskunsági Nemzeti Park)

A vonuló madárfajokat az általuk megtett távolság alapján három nagy csoportba szokás osztani: a rövid távú vonulók néhány száz, a közép távúak 100-1000, a hosszú távú vonulók pedig több ezer kilométer távolságot is megtehetnek. Ez az ismétlődő mozgás minden évben ugyanabban a két időszakban zajlik le: tavasszal a telelőterületről a fészkelőhelyre, ősszel pedig vissza. A jelenség hátterében elsősorban a táplálék elérhetőségének szezonális változása áll. Becslések szerint világszerte mintegy 50 milliárd madár indul útnak minden évben.

A régi kor embere persze mit sem sejtett a megtett hatalmas távolságokról, így – mai szemmel nézve – igen furcsa hiedelmekkel próbálta magyarázni, miért és hová tűnik el a madarak többsége, amikor hűvösre fordul az idő. A legismertebb ilyen elméletek szerint egyes fajok faodvakban, sziklaüregekben alszanak téli álmot, míg mások nádasokban, a víz alá merülve vészelik át a telet. Ma már jól tudjuk, hogy ilyesmiről szó sincs, a fajok változatos vonulási stratégiája ugyanakkor mind a mai napig rengeteg tudományos kérdést, valamint természetvédelmi aggályt is felvet.

(©fotó: Oláh János – Lendületben, Aggteleki Nemzeti Park)

Számtalan veszély leselkedik a védtelen kis harisra

Míg egyes madarak szinte teljesen a szemünk előtt élik az életüket, a fokozottan védett haris az egyik legnehezebben megfigyelhető faj. Életének jelentős részében ugyanis nedves talajú, magas füvű réteken és kaszálókon bujkál, melyben sárgásbarna és rozsdavörös rejtőszínei is hatékonyan segítik. Nyár végén azonban ő is hosszú útra kel, hiszen a telet az afrikai kontinens trópusi, jórészt az Egyenlítőtől délre eső területein tölti, amit a Nílus völgyét követve ér el.

A mediterrán térségen való átrepülése azonban veszélyekkel terhes, hiszen csak Egyiptomban 9-14 ezer haris esik az illegális vadászat, és a főleg fürjbefogási céllal kihelyezett befogóhálók áldozatául minden évben. A Szaharán való átjutását ezen kívül tovább nehezíti a Száhel-övezet rendkívüli szárazsága is.

A haris élete ráadásul nemcsak az őszi vonulás közben, de a tavaszi visszatérés és a fiókák kikelése után sem lehet nyugodt. Az élőhelyét érintő gépi kaszálást ugyanis sokszor kívülről befelé szűkülő köröket leíró, gyors munkagépekkel végzik, a haris pedig ilyenkor is a még összefüggő, de egyre csökkenő vegetációban próbál meglapulni, ahová fiókáival együtt beszorul, és a kasza áldozatává válhat.

A fenti hatások alapján jól látjuk, hogy a haris – és a vonuló madarak – védelme különösen összetett feladat, hiszen a fészkelő- és telelőhelyeken, valamint a vonulás útvonalán egyaránt számos veszélyforrás leselkedik rájuk. Az egymástól távol eső területek állapota ráadásul az emberi tevékenység hatására napjainkban lényegesen gyorsabban változik, mint a vonuló madarak evolúciója során, így a fajok életét még e körülmények is egyre erőteljesebben fenyegetik.

Megóvásuk érdekében tehát kulcskérdés az általuk érintett területek természetvédelmi törekvéseinek összehangolása, a haris esetében például a gazdákkal történő szoros együttműködés, a harisbarát kaszálás alkalmazása, az üde rétek megóvása, valamint az illegális vadászat mielőbbi megfékezése.

(forrás: Agrárminisztérium)