Rovatunkban olyan állatokat mutatunk be, amelyekkel lépten-nyomon találkozhatunk, vagy épp az ellenkezője: ugyan velünk élnek, de legtöbbször csak az avatott szem és fül látja-hallja őket.

Amikor megpillantunk egy mezei verebet (Passer montanus), az első gondolatunk, hogy nem sok színnel cicomázta fel a természet. Ám ha jobban szemügyre vesszük e parányi, tollas kis apróságot, látni fogjuk, hogy az a kevés szín valójában tökéletes arányban és egymással harmóniában oszlik el rajta. Csokoládébarna kis sapkája, fehér pofácskáján elhelyezkedő fekete arcfoltja igazán bájos teremtménnyé varázsolja. Tollazatának többi színe oly tökéletes rejtőszínt biztosít számára, hogy ha berepül egy bokorba, szinte teljesen észrevehetetlen – persze ez csak akkor igaz, ha éppen nem hangos perpatvarban van a többiekkel vagy közeli rokonaival, a házi verebekkel.

(fotó: Baross Gábor – Kupaktanács, Kiskunsági Nemzeti Park – Varázslatos Magyarország)

Ha alaposabban megfigyeljük viselkedését, láthatjuk, hogy élete egy hatalmas, társas vigasság, melyben némi nyugodalmat, a csapattól való elkülönülést csak a költési időszak jelenti, amikor párba állva költ. Mivel a szövőmadár távoli rokona, fészkét olyan helyen készíti el, ahová a (sokszor túlzottam is nagy mennyiségű) fészekanyagot jól be tudja szőni. Melléképületeink egy-egy téglahiányos falában, lyukas ereszében is ideális költőhelyre lel. Valódi költőhelyei persze a természetes odúk, ezt helyettesíthetjük számukra a B típusú, mesterséges fészekodúval is.

(fotó: Borbély Krisztián – Érkezés, Balaton-felvidéki Nemzeti Park – Varázslatos Magyarország)

Hányatott sorsú madárkák

A 20. század egyik nagy összeesküvésének szenvedő alanyai lettek a verebek, így a mezei verebek is. Történt ugyanis, hogy Kína vezére, Mao Ce-tung meghirdette háborúját a verebek – mint a rizs fő dézsmálói – ellen. Lett is botrány belőle! A verebek sikeres kiirtásának eredménye ugyanis egy, csaknem 20 millió ember halálával járó, súlyos rizstermés-kiesés volt. Újra be kellett betelepíteni hát Kínába a verebeket, és még így is közel 40 év kellett hozzá, hogy ismét normalizálódjon a helyzet.

De nem is kell ennyire messzire tekintenünk. Sokan hazánkban is még mindig a régi beidegződés alapján ítélik meg a verebeket, így a mezei verebet is: haszontalan, a csirkék elől a darát elcsenő, csivitelő népségnek látják szegényt. Nagyon sokáig korlátozás nélkül vadászható vadfaj volt, légpuskás gyerekek és felnőttek hada lövöldözött rá válogatás és kíméleti időszak nélkül. A legtöbb kezdő légpuskás előbb lőtt verebet, mint üres májkrémes konzervdobozt. Szerencsére mára mindez már megváltozott: védett faj lett. 

Hasznosságáról sajnos túl későn vált ismertté és elismertté. Költési időszakban a kertünkben költő mezei veréb rovartáplálékkal eteti felnövekvő fiókáit, így temérdek, valóban káros rovar lárvájától és hernyójától szabadítja meg kertünket. Évi két-három költésével szinte folyamatos kármentesítést biztosít – használjuk ki ezt a remek lehetőséget!

(fotó: Szerencsi Gábor – Teli szájjal – Varázslatos Magyarország)

Szórakoztató és tanulságos társas viselkedés

Érdemes megfigyelni a mezei verebek költés után összeverődő, népes csapatainak viselkedését: egymást folyamatosan piszkáló civakodásaikat, lusta, délutáni porfürdőiket, vizes fürdőzéseiket. Összetartásukra jó példa, hogy veszély esetén azonnal riasztják egymást, hogy időben elmenekülhessenek mondjuk egy karvaly elől.

Csoportos szociális viselkedésük tanulmányozása szórakoztató, egy kezdő madarász számára rengeteg hasznos információval szolgál, melynek segítségével jobban meg tudja majd érteni egyéb, csoportosan élő fajok viselkedését is.