Várpalotai Homokbánya

Várpalotai Homokbánya, Várpalota
Ismerje meg egy ősi szubtrópusi tengerpart homokban megőrződött életközösségeit! 

Ez a felhagyott homokbánya valójában igazi aranybánya – az is igaz azonban, hogy csak az érdeklődő emberek számára mutatja meg ezt a rejtett arcát (és nem árt ehhez egy jó nagyítólencsét is magunkkal vinni).

homokbanya

A területen több rétegben egymásra ülepedve miocén kori (mintegy 16 millió éves) édes- és sósvízi homoküledék található, amelyeket már sárga és szürkésebb árnyalataik is szépen elkülönítenek egymástól. A homokos részt több méter vastag kavicsos hordalék fedi, amelynek fő összetevője a földtörténet középkorából származó dolomit, valamint pleisztocén mészkő.

A bánya nemzetközileg is jegyzett igazi szenzációja a középső, mintegy négy-öt méter vastagságú homoküledék, amelyben párját ritkító gazdagságban maradtak fenn a 16 millió éve itt hullámzó tenger egykori csiga- és kagylófaunájának meszes vázai. Ezek, az általában kis méretű és vékony maradványok az esetek többségében összetörnek, és elporladnak, itt azonban a kis szemcséjű homokréteg megvédte őket. Eddig több mint háromszáz csiga és száz kagylófaj vázát sikerült azonosítani, amelyek között még fejlődéstörténeti sorokat is sikerült kimutatni. A dolog érdekessége, hogy hasonló fajok csak dél-franciaországi lelőhelyekről kerültek elő, ami azt jelenti, hogy abban az időben a két terület tengerei összeköttetésben voltak.

A kerítéssel körbevett védett bánya udvarát ízlésesen parkosították. A bejáratánál pedig a közeli lignitbányából ideszállított, elszenesedett, de kovasav által tartósított magnóliafa-leleteket tekinthet meg az ideérkező.

További információ, elérhetőség:

Cím: 8100 Várpalota, Gagarin utca 3.
GPS: 47.191127, 18.132983
Google térkép letölthető itt
Telefon: +36 87 555 307
E-mail: [email protected]
Hivatalos honlap megtekintése

Kapcsolódó oldalak