Kócsagvár
Sarród
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
Az elmúlt évszázadokban még főképpen halászatból, nád- és gyékényfeldolgozásból élő sarródi nép falujában rév is működött, azonban a térség folyamatos lecsapolása következtében a Fertő összezsugorodott. Így a sarródi kikötőre sem volt már szükség. Helyén ma hazánk ötödik nemzeti parkjának 1993-ban átadott központi épülete, a Kócsagvár áll. Nevét a helyi madárvilág egyik jellemző képviselőjéről, a nagy kócsagról kapta. E szimbolikus névadás lényege, hogy a magyarországi természetvédelem jelképeként is ismert madárfaj az ésszerű táj- és természetvédelem eredményeként ismét nagy számban költ a Fertőn.
A Makovecz Imre neve által fémjelzett organikus építészeti stílust követte az épületet tervező Koller József. A főépületre jobb oldalról felfűződő házacskák oromfalán a fertő-táji építészet hagyományos díszítőelemeit is felfedezhetjük. Az épületegyüttes díszes kapuja külön jelentéstartalommal bír. Két egymás felé forduló nagy kócsagot ábrázol, ahol a kapuszárnyak az üdvözlésre kitárt madarak szárnyait szimbolizálják. A bejárattól balra, félkörben folytatódó épületszárny ad helyet a turistákat kiszolgáló információs pontnak, valamint az Igazgatóság könyvtárának. A főépület tágas folyosója kiváló lehetőséget nyújt különböző természet- és környezetvédelmi témájú kiállítások megrendezésére.
A folyosóra felfűzött oldalszárny épületekben 28 főt befogadó szálláshely és az Igazgatóság irodái foglalnak helyet. Rendezvények, konferenciák alkalmával lehetőség van az épületegyüttes közepén található 40 fő befogadására alkalmas előadóterem bérlésére. Technikai hátteret, illetve a büfészolgáltatást igény szerint biztosítjuk.
A központ egész évben, belépőjegy váltása nélkül szabadon látogatható.
További információ:
Cím: 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Pf. 4.
Telefon: +36 30 166 0950
Honlap: www.ferto-hansag.hu
E-mail: [email protected]