Nógrádszakál környékétől délre Ludányhalászig az Ipoly ártere kiszélesedik. E széles síkságon bekövetkezett feltöltődés alapvetően tektonikus mozgásokra vezethető vissza. A süllyedék kialakulásával egy időben megkezdődött a feltöltődés folyamata is. Az Ipoly alsó szakasz jellegű szétágazásokkal folyt át e területen, hordalékának java részét a süllyedékben lerakva. Az újholocénben a feltöltődés hatására az esésviszonyok fokozatosan kiegyenlítődtek, s az Ipoly inkább oldalazó mozgást végzett. Újabb feltöltő tevékenységet csak az árvizek idején, többszörös mederváltozás közben, a nagyobb hordalékszállítás időszakaiban folytatott. A medencét D-ről, K-ről és ÉK-ről pleisztocén kavicsterasz övezi, Ludányhalászitól DNy-ra alakult ki a pleisztocén végén a völgymedence déli kapuja.

Az Ipoly-folyó korához viszonyítva az a 250 éves időszak, melyben a mederről és a környezetéről megbízható térképek készültek, egészen elenyésző. A legrégebbi használható térképeink az Ipolyról és környékéről a XVIII. század 80-as éveiben készült (a Magyar Királyság teljes területére elkészített első katonai felmérés során, 1782–1785. között). A második katonai felmérésre 1819 és 1869. között került sor, majd 1869–1887 között végezték el a harmadik felmérést.

A folyószabályozást megelőzően a folyó hatalmas ártere csak legeltetésre, nádkitermelésre volt jó, a magasabb szinteket pedig kaszálónak használhatták. Az Ipoly az áradások idején termékeny iszapréteggel borította be az árterét, mely a legelőknek nem ártott, sőt felújította azokat, de a kaszálókat sokszor már tönkretette (a levágatlan füvet eliszapolta, a lekaszált termést és a szénát tönkretette, a földek művelhetőségét pedig teljesen kizárta).

1879-től kezdve az Ipoly mellékfolyásait is szabályozni kezdték, mely az Ipoly fejlődésében is éreztette hatását. A mellékfolyások a szabályozás előtt a hordalékanyagukat az ártéren teregették szét, mielőtt az Ipoly medrét elérték volna. A szabályozások után egész hordalékanyagukat az Ipoly medrébe juttatták, módosítva annak hordalékháztartását.

A ludányi szakaszon a folyó medervándorlása Csalár fölött volt a legnagyobb. A kitérés elérte a 300 m-es nagyságrendet, de az 1800-as évek végétől kezdődően inkább csak a kanyarok haladása révén változott

Az Öreg-tó „elődje” Halászi település DNy-i oldalánál, a domb lábánál félkörben húzódó egykori mederként (időszakos vízfolyásként) már az I. katonai felmérés térképén is kivehető. Ekkor az öblözet felszíni vizei – így az említett időszakos vízfolyás is – a Ménes-patakba torkoltak, amely Kürtpusztánál csatlakozott az Ipolyhoz. A II. katonai felmérés térképén a medermaradványt már széles mélyterületként ábrázolták, középső szakaszán állandó vízzel borítva. A korábbi felméréssel szemben ezen a térképen nem jeleztek közvetlen kapcsolatot az öblözet egyéb felszíni vizei és a tárgyi mélyterület között, így az Öreg-tó elődjének ezen időszakban feltehetőleg nem volt állandó kapcsolata a Ménes-patakkal. Magas vízállás vagy árvíz idején az északról érkező vizek átfutva a domb lábánál húzódó egykori medren szabályozatlanul kerültek a Ménes-patakba. A II. katonai felmérés szerint a Ménes-patak lényegesen délebbre, Pösténypuszta É-i oldalán torkollott az Ipolyba.

A III. katonai felmérés szerint időközben elvégezték az öblözet déli részének vízkormányzását. A szabályozás szerint a domb lábánál húzódó félköríves egykori folyómederbe jutó felszíni vizeket a tó (mélyterület) D-i oldalánál kiinduló kiépített csatornán keresztül vezették le a Ménes-patakba, amely az Ipolyba juttatta a vizeket. Ezen időszakban a település É-i oldalán állandó vizű vízfolyásokat nem jelez a térkép, azaz a Nyerges-patak É-i része még nem fedezhető fel.

Feltehetően az 1950-70-es években megtörtént a ludányi öblözet teljes körű vízszabályozása, amelynek keretében a Ludányhalászitól É-ra lévő mélyterületek vizét a Nyerges-patak É-i szakasza gyűjti össze. A patak medrét feltehetően egy egykori folyómeder-ág, illetve az öblözet egy jellemző, időszakos vízfolyása felújításával, kotrásával alakíthatták ki. Ennek köszönhető, hogy néhány szakasza – pl. Ludány településrész DNy-i sarkától kezdve az Öreg-tó torkolatáig – csatornaszakasz jellegű. A patak D-i (az Öreg-tóból leágazó) ága azonos a már 1880-as évek előtt kialakított csatornaszakasszal.

A fentiek alapján az Öreg-tó közel azonos formában és helyen 250 évre visszamenőleg azonosítható. A tó jellegének erősítése (és a mocsaras jelleg háttérbe szorítása) érdekében a Nyerges-patakot az említett szabályozás keretében a tóba vezették, a medrét kimélyítették, valamint a meder déli harmadában egy alacsony töltést emeltek, melyen földút fut. A töltésbe épített csőátereszen jut ki a víz a holtág eredeti medrének részét képező alsó szakaszra, mely jelenleg csak árvíz idején kerül víz alá.

A szabályozást követően a tó értéke fokozatosan megnövekedett, így a tó környezetében mind a horgászat, mind a pihenés és a rekreációs tevékenység előtérbe került.

Az első írásos emlékek szerint a XIII. században az Árpád-háziak királyi halászokat neveztek ki, és halász-településeket létesítettek; ezek egyike volt Halászi község (a mai Ludányhalászi). A későbbiekben a folyó mindenkori gazdája adott bérleti jogot a halászatra, amely – mint kenyérkereső foglalkozás – az 1950-es évektől hanyatlásnak indult. A generáció kihalásával és a jogszabályok módosulásával 1952-től a horgászok vették birtokukba a folyót. Ekkor alakult meg a MOHOSZ Ipolymenti Intéző Bizottsága is, mely balassagyarmati székhellyel az egységes gazdálkodás megvalósításán munkálkodott. A folyó halászati jogát a minisztérium ekkor a MOHOSZ-nak engedte át, az pedig az intéző bizottságot bízta meg a teljes magyarországi Ipoly-szakasz horgászati kezelésével.

Korábban három Nógrád megyei (a szécsényi II. Rákóczi Ferenc, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán és az ipolyvecei Szondy György Horgász Egyesületek), valamint két Pest megyei (a vámosmikolai és a szobi) horgászegyesület működött a folyón. 1998-tól eggyel bővült a Nógrád megyei (Őrhalom) egyesületek száma. Az egyesületek aktív védnöki munkát végeznek a vízen, a vízminőség figyelésen, a haltelepítések segítésén, a társadalmi halőrzésen, az ivadékmentésen keresztül.

Az Öreg-tó 2009. évben került a BNPI vagyonkezelésébe, így a természeti értékek védelmének prioritása ezen időponttól számítható.