Árpád-kori falu

A Tiszaalpáron a Millennium alkalmából felépített Árpád-kori falurekonstrukció a környéken folyó ásatások során előkerült településszerkezetet jeleníti meg. Az eredetihez képest kissé „zsúfolt formában“, hiszen a valóságban egy falu 4-6 hektáron terült el. A felépített falurészlet két gazdasági egységet alkot, ahol a mindennapi élet, illetve az állattartás építményei láthatók.

161742_c

A félig földbe mélyített nád vagy földfedésű veremház – mely Árpád-kori népi építészetünk leggyakoribb típusa – a XX. század elején, sőt még később is megtalálható volt falvainkban.

A házak berendezése igen egyszerű, így minden lakóházban volt kemence, ülőgödör, és feltehetően polcok is.

A mindennapi élet tartozéka még a házakon kívül épített, úgynevezett külső kemence. Ezeket miként a veremházakat szintén a földbe mélyítették. A külső kemencéket főleg sütésre használták, de alkalmazták szárításra és aszalásra is.

Az állattartás emlékei a különböző méretű és formájú vesszőfonatos karámok. Ezek többnyire kör vagy nyégyszög alakuak voltak. A falvak vízellátását kutak biztosították, bár falvaink többsége víz mellé települt. A skanzenben egy fonott vesszőbéléses kút is látható.

sos_664x0t1_ic

A gabona tárolására különböző nagyságú és alakú földbe ásott vermeket használtak. Amikor a tárolóvermek tönkrementek hulladékgödörként szolgáltak. A rekonstruált település házai és azok berendezése, valamint a ház körüli élet eszközei a korabeli hétköznapokat tárják a látogatók elé.

 

Információ, kérhető: 6060 Tiszaalpár, Szent István u. 1.

Csoportok bejelentkezése: Tiszaalpár Polgármesteri Hivatal Tel.: 76/424-133

Kapcsolódó oldalak