Hazánk majd’ minden vidékén találunk kőbányákat, kőnyerő helyeket. Meglepő és kevésbé ismert módon még az Alföld egyes vidékein is.

Sokan hiszik, hogy az Alföldön építőanyagként évezredekig csak az agyagos vályog és az ebből készíthető tégla állt rendelkezésre, pedig errefelé is akad „kő”. A Duna-Tisza közén ugyanis foltokban bányászható és építkezésre alkalmas réti mészkövet lehet találni. A vasoxidtól barnásfehér kőzetet a Homokhátság népe „darázskőnek” nevezi, amit a darázsfészekre emlékeztető lyukacsos szerkezetéről kapott, de a népi emlékezetben szép és kifejező sárkő, gyepkő, mocsárkő, varangykő és cupák elnevezésekkel is illették. A darázskő a Kiskunság egyetlen jó minőségű, ugyanakkor könnyen megmunkálható szilárd építőanyaga, az Alföld ma már szinte teljesen elfeledett képződménye.
A földtani feltárás helyszínén kialakított bemutatóhelyen hozta létre Igazgatóságunk a Varangykő tanösvényt. Az egykori kővágó helyen feltárt szelvényben jól tanulmányozható a réti mészkő és a dolomitiszap előfordulása. A látogatók nem csak a darázskő természeti és néprajzi örökségéről kapnak hiteles képet, de a tanösvény mentén a pásztorélet néhány jellegzetes építményét is megismerhetik, valamint megfigyelhetik az egykori szikes tó még napjainkig is fennmaradt színes élővilágát.
A tanösvény és a feltárás egész évben látogatható.
Megközelítés: Csólyospálostól ÉK-re, a temetővel szemben lévő dűlőúton közelíthető meg. Parkolni a községi temető melletti parkolóban lehet, innen kb. 2 km-es sétával érhető el a bemutatóhely. GPS: 46°25’35,915”É, 19°51’54,944”K
A földtani feltárás fokozottan védett természeti terület, ezért kizárólag a helyszínen kialakított pallósoron járható körbe!
További információ: www.knp.hu