Az 1770-re felépült és ma már a közúttól távolabb eső, igazi természeti környezetben található csárda kiállítás a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárdás szobáját mutatja be.
A Meggyes csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja.
A csárdához kevés betyártörténet kötődik, hiszen a Meggyes csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt. A csárda működési engedélyét 1952-ben bevonták, és hamarosan a Hortobágyi Állami Gazdaság raktára lett. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes csárda megmentését: 1975-ben felújította és múzeummá alakította. A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes csárda századfordulós életét és hangulatát idézi vissza.
További információk: IDE kattintva értetőek el.