Tapolcai-tavasbarlang

Tapolcai-tavasbarlang

Az 1903-ban kútásás közben felfedezett Tapolcai-tavasbarlang hazánk első villanyvilágítással ellátott, idegenforgalom számára megnyitott barlangja, amely 2010-ben átvette a Baradlától a leglátogatottabb barlang címet.

tapolca_06     tapolca_11

A barlangrendszert befoglaló rétegsort – amelyben a jól kristályosodott és márgás mészkőrétegek váltják egymást 1-2 cm-es agyagcsík betelepülésekkel – a miocén tenger 13,7 millió évvel ezelőtt hozta létre. A változó keresztmetszetű és változatos oldásos formákat tartalmazó járatokat a különböző hőmérsékletű vizek ún. keveredési korróziója hozta létre. A Bakony karsztos mészkő- és dolomit területein beszivárgó csapadék egy része biztosítja a hideg karsztvíz-utánpótlást, míg másik része 3-400 méteres mélységbe jutva a vulkáni utóműködés következtében felmelegszik (35-40 ⁰C), majd a repedéseken feláramolva keveredik a hideg karsztvízzel, létrehozva a rendszert kitöltő 18-20 ⁰C-os forrásvizet. A térség kisméretű tektonikus emelkedése miatt a felső járatok és a középső, mára kiépített szint egy része szárazzá vált, míg a csónakázó szakasz aljából nyíló, legmélyebben lévő járatok víz alatt maradtak.

A 2012-ben megújult Tapolcai-tavasbarlang minden eddiginél szebb látványt biztosító kivilágítással várja a látogatókat, akik a mélybe vezető 75 lépcsőfokon lesétálva télen-nyáron 20 ⁰C-os hőmérsékletben járhatják végig a száraz szakasz kisebb-nagyobb termeit. A felszín felől több méter vastag agyagos zóna akadályozza a vizek átszivárgását, így cseppkövek nem alakultak ki a barlangban. A barlangi levegőből kivált képződmények (borsókő, aragonit) mellett a miocén sekélytengeri mészkő csaknem vízszintes rétegzettségét figyelhetjük meg. A csónakázásra vállalkozók fémladikokban evezhetnek a sejtelmesen megvilágított, kéklő vizű föld alatti tavon, ahol megfigyelhetik a Malom-tó felől beúszó, orsó alakú, különleges látványt nyújtó fürge cselléket (Phaxinus sp.): a halak olajzöld hátán sötétebb harántcsíkok sorakoznak, míg oldalvonaluk felett aranyosan fénylő hosszanti csík húzódik.

További információk a barlangtúráról a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján találhatók.

Kapcsolódó oldalak